Terepgyerek - a természet, mint a gyermekeink tanítómestere - edzés hegyen-völgyön

Szokásunkká vált, hogy nem nagyon gondolkodunk el azon, kinek adjuk vagy nem adjuk át a gyerekek nevelését. Neveli őt az anya, az apa (jó esetben nem külön-külön), neveli őt a tanár (aki olyan, amilyen, nem áll módunkban alakítani a helyzetet, legalább is látszólag), neveli őt a társadalom, (azzal, hogy gátlástalanul engedélyezi szinte minden határon túlmenően a reklámokat, és azzal, hogy a társadalmi helyzetbe belefásult szülők, otthon a csem,etén verik le a feszültségeiket), nevelik őt a barátok, ami teljesen természetes, és a birkaszellem miatt néha jókora veszélynek teszik ki magukat, ha a vezérürü agyatlan.
 Manapság csak egyvalami (szívem szerint azt mondanám valaki) nem neveli őket eléggé: a természet.
Ha hétvégén valaki kimegy a természetbe, már nagy természetjárónak kiáltják ki, hiszen a többség dehogy a természetbe megy, sokkal inkább PLÁZÁKBA, ahová a gyermeket is elhurcolják, aki elkábulva a tömegtől, a szagoktól, a rémisztő szín és fénykavalkádtól, elbutultan, és letompultan tűri a számára megbetegítő helyzetet. Persze először ágálnak: Hányszor láthatjuk a magát földhöz verő kétéves hisztis kisdedet, aki még lázad a szervezetét ért terror ellen, és idegösszeomlást kap a zajtól, bűztől és a rengeteg ember hatásától.
Mindenki tudja, hogy nem erre lenne szüksége, de csak kevesen tesznek a kedvére. Hiszen nem miatta megyünk a Plázákba.
A reklámok által megbolondult és felkorbácsolt szerzési vágyaink kielégítése, az ízfokozók által elkorcsosult ízlelőbimbók kielégítése és az agy képigényének kielégítése hajt minket, nem is tudva, nem is gondolva arra, hogy mindez jól átgondolt tervek szerint zajlik. Hogy sokan sokféle módon keresnek vagyonokat azzal, hogy tanácsokkal látják el a kereskedelmet: hogy mi mit és hogyan szeretünk látni, mit és hogyan veszünk észre a legjobban, az árakat, hogyan kell úgy megalkotni, hogy megtisztelve érezzük magunkat, ha kifizethetjük és hogy melyik a pillantásunknak  az a "sarka" amit meg kell célozni ahhoz, hogy észre se vegyük, amikor megvesszük az árut.
Hogy mi erre a bizonyíték? Nagyon egyszerű. Csak gondoljuk végig: A legtöbb ember manapság állandó panaszáradatban tölti a napjait, hogy mennyire rosszak az anyagi körülményei. De ha bemegyünnk egy multi bevásárlóközpontba, mit látunk? A hatalmas (ÉS NEM VÉLETLENÜL HATALMAS) bevásárló szekerek mind pupozásig megtelnek az élelmiszernek csúfolt műanyag kajákkal, felesleges huszonharmadik ruhával, szinezékkel tömött jégkrémmel, a vágóhíd hulladékából eszkábált fasírozottal és virslivel, a hormonokkal és antibiotikumokkal kezelt embertelenül tartott állatok zsírjával és húsával, a növényvédőkkel, érlelésgátlóval és érlelésserkentővel telenyomott műzöldségek áradatával, és miég ezer más fel nem sorolható szeméttel. Mindezt betesszük a bevásárlószekérbe, mert aki nem pakolja teli, az csóró. És ki szeret csórónak látszani? Ráadásul ez ma jaj, de olcsó, azt meg láttam a szomszéd csajon és annyira jól állt neki. Ugyanabba a csapdába sétálunk bele hétről hétre és rángatjuk magunkkal a gyerekeket, akik tehetetlenek, hiszen teljes mértékben a mi példamutatásunktól függenek.
Többek között ez az alaphelyzet indította el a TEREPGYEREK mozgalmat, aminek a célja az, hogy az országban minél több gyermek szabaduljon el az eddig megszokott ártalmas életmódjától és kapjon gyógyírt a természettől testileg és lelkileg egyaránt.
A természet bölcsessége képes megtanítani a gyermeket a kitartásra, az erőre, a változás lehetőségére és képességére, az örökké újrakezdés csodájára, a célok szövevényes összefüggéseire, a világ rejtett titkaira: a mértékletességre, a bátorságra, az igazságosságra és az alázatra. Csupa olyan erény, amire ma nemigen jut idő. De ami a legszebb, hogy mindezt szavak nélkül teszi. A gyermek jelenléte egy olyan világban, ahol senki nem vesz el többet, mint, amire szüksége van, ahol a felhalmozás megáll a téli mogyorógyüjtésnél, ahol a sárguló és pirosló levelek szépsége és méltósága tiszteletet ébreszt, ahol ha eltévedsz, tudod, hogy társakkal vagy, ahol megélheted, hogy a folyó mindíg ugyanaz, de soha nem léphetsz bele kétszer ugyanabba a vízbe , ahol megszámlálhatatlan csillaggal a fejed felett átélheted apró mivoltodat, mégis tudod, mert a csendben megérzed, hogy a hajad szála sem görbülhet meg anélkül, hogy odafent ne tudnának róla.
Manapság nincsenek filozófusok, akik jöttükben mentükben okítják a népet (ifjút és vént), mert annyira a szemünk előtt van minden, hogy észre sem vesszük az igaz szót és nehéz kiválasztanunk a helyeset.
Milyen egyszerű a dolga annak, aki arra törekszik, hogy összezavarjon bennünket. Elég, ha elénk tárja a világ minden csillogását és így szól: "Néked adok a világon minden hatalmat, ha követsz engem." - néhányunknak talán ismerős ez a mondat. Mintha ez csendülne fel mindenből, amit erőszakkal az arcunkba nyomnak.
A gyermekeink még tiszták. De nincs túl sok időnk, Ha elérik a 13-14 éves kort és nem kapták meg azt, ami a lelküknek gyógyír és balzsam lehet, elfordulnak tőlünk, az igaz elvektől és megkezdik fáradtságos kálváriájukat: a harcot a hatalomért, az érvényesülésért, a pénzzért, aminek sem lényegét sem  célját nem értik és nem ismerik.
Alig pár évünk van tehát. Amíg megóvhatjuk érzékeny kis lényüket a felgyorsult, technokrata nihiltől, tegyük meg. Ha a természet erejétől duzzadón később kerül csak kapcsolatba az internettel, a VERSENGŐ VILÁGGAL a nemtörődöm, megfásult emberekkel, az igazságtalansággal, a csalással, a kételkedéssel, a bizalmatlansággal és a félreértések és félelmek okozrta rosszindulattal, sokkal nagyobb eséllyel állja meg a helyét, és teremt magának élhető életet egy élhetetlen világban.
Súlyos szavak ezek egy súlyos helyzetben, ahol sokféle módon, hátráltatják a jóra törekvőt és felmagasztalják a csalót, a hazugot, a törtetőt. Nem egyszerű tisztának és erkölcsösnek maradnunk manapság. Ha nagyban folyik a lopás és a csalás, akkor a kisember felhatalmazva érzi magát, hogy ő is azt tegye kicsiben. És ha a belső törvény vékony hártyája átszakad, akkor a lélek meghasonlik és letompul, hogy ne kelljen végignéznie, ahogy önmaga elveivbel kell szembemennie. 
A természet azt az erőt és kitartást adja meg nekünk, amivel kiállhatjuk a kísértések próbáját. Amivel emberek maradhatunk egy ösztönvilágban. Amivel magasztos célokat követhetünk és tiszták maradhatunk.
A terepgyerek program nem versenyezteti a gyermeket, ha csak maga nem akarja azt. Nem teremt a gyerekek közt versenyhelyzetet, hogy ne egymás ellen, hanem egymással sportoljanak. A gyakorlatok az erdőben a patak mellett, a fák és bokrok között zajlanak. Saját maguk építik meg az akadályokat, amiket aztán átugranak, megkerülnek, megmásznak. A terep újra és újra más és más arca változzatos és mindíg izgalmas élményt nyújt számukra. A domb megmászása nem ugyanaz tavasszal, amikor kemény a föld, nyáron, amikor puha a homok, ősszel, amikor avar borítja, vagy télen, ha havas és jeges. Az egész olyan, mint egy velünk együtt változó mesekönyv, amit nagypapának hívnak és a mesék úgy csordogálnak elő a lelkéből a csodálkozó fülecskék hallatán, mint egy kifogyhatatlan forrásból.
A terepgyerek program arra törekszik, hogy a gyermek szabadon döntsön az életkorának megfelelő helyzetekben, de ne váljon szabadossá. Igyekszünk a jó példával egyfajta tekintélyt adni számukra, amit szeretettel és odaadással követhetnek, mert ez az alapja minden felnőttkori alkalmazkodási képességnek, ami szabadságból és nem szolgaságból fakad. Aki soha nem követett egy nála nagyobb, általa tisztelt embert, az később jobban hajlik a deviáns, antiszociális, lázadó, csakazértsem viselkedésre, ami csak egy látszatszabadság. Ha mindig azzal ellentétesen viselkedünk, mint amit mondanak nekünk, csak mert nem akarjuk azt tenni, amit mondanak, azzal pont annyira kiszámíthatóak és rabok vagyunk, mintha mindig azt tennénk, amit mondanak. Mindkét embertípus könnyen kiszámítható és irányítható, ha valaki okosan használja őket a céljaira.
Ezért mi arra a feladatra vállalkoztunk, hogy egy harmadik verziót alakítsunk ki magunkban és a gyermekekben: a tudatosan gondolkodó, jelenlévő, szabad embert.
Az edzések futás, biciklizés és úszás. A futás és bringa a természetben zajlik, az úszás medencében. Hat-nyolc éves kortól egészen tizenhárom-tizennégy éves korig várja a gyermekeket a TEREPGYEREK program egyenlőre csak Solymáron, de hamarosan Budapeste hegyei között illetve több vidéki város környékén is.

A "gyorshajtó" kerékpáros halála. Micsoda kamuzás folyik!

Az eszem megáll attól, amit egyesek megengednek maguknak a "jó ügy " érdekében!
Történetesen teljesen első kézből ismerem a sztoryt, olyanoktól, akik ott voltak, amikor a kerékpáros elhunyt.Egyik sem mentős vagy erdész!!!
A kerékpáros, aki állítólag gyorsan hajtott, csak azt nem értem, hogy hogyan, amikor épp hegynek felfelé ment, amikor elesett. Egyenes erdei útszakasz, kanyar vagy autó sehol, max 15-el ment, de itt még Armstrong sem ment volna sokkal gyorsabban felfelé. Nem kellett őt külön megtalálni, mert egy csapat túrista szeme láttára esett össze, akik azonnal segíteni próbáltak neki. A férfi egyértelműen rosszul lett és nem csak úgy elesett a kerékpárjával. Nem veszélyeztette sem magát, sem  másokat, nem volt részeg, nem sértett semmilyen szabályt, sem erdeit sem morális szabályt, szemben azokkal, akik mindenféle gyorshajtásról hablatyolnak, meg arról, hogy ki is találta meg és mikor jött a mentő.
Azon méláztam, vajon mit gondol most az elhunyt biciklista azokról, akik felhasználva  a halálát, saját propagandájukat kívánják erősíteni, vagy elrémíteni másokat attól, hogy a szabad levegőn az erdőben sportoljanak, mozogjanak, mert lám az totál életveszélyes. Mit gondol, mit érez mindennek a láttán? És mit fog gondolni és érezni majd az, aki gátlástalanul felahasznál bármit a céljai elérésének érdekében?
És mit éreznek a családtagok, amikor szerettükkel és a róla szóló valótlan adatokkal van tele a sajtó és minden média. Én elképzeltem...