A politikusok szapulása tantárgy

Sokan és sokféleképpen nem értünk egyet mindazzal, amit a felső vezetés tesz, mond...írhatnám, hogy gondol, de nem tekintem magam gondolatolvasónak.
Javaslok egy gondolatkísérletet?
Tegyük fel Orbán Viktor holnaptól Nelson Mandela lelkületével hordozza vállain az országot, és ilyen felelősséggel teszi, amit tesz.

Az első, ami eszembe jut, hogy Mandela 27 éven át börtönben ült. Egy ember, aki 27 évet tölt el egy háromszor három méteres cellában, és napközben néha kicsit kiviszik követ törni. Egy ember, aki mindent és mindenkit feláldozott azért az eszméért, amben hitt: hogy minden ember egyenlő. Megtehette volna, hogy inkább a családja foglalkoztatja, és azt mondja: ÁÁ, nem is olyan fontos ez a minden ember egyenlősdi, inkább keresek egy kis  pénzt, mert a gyerek éhes. De bizony nem ezzel törődött. Mi lett az eredmény? A lányával való kapcsolata finoman szólva megromlott. A feleségét elvesztette. 27 év, a legtermékenyebb felnőtt korból! Ki bírná ki? Csakhogy enélkül nem lett volna Mandela az, aki. 27 év alatt az ember vagy megőrül vagy megvilágosdik. Mandela az utóbbit választotta. Rájött, hogy csak egyetlen gyógyszer létezik mindarra, ami történt: a megbocsájtás. A megbocsájtás alapja viszont a szeretetteljes megértés és megismerés. Ezért akart mindenkiről mindent tudni. Hogy megértse a motivációkat, a mozgatórugókat. Ez nagyon fontos. Egyáltalán nem ugyanaz lesz a véleményem a tolvaj szomszédról, ha tudom, hogy egész gyermekkorában megalázták, megverték, és csak akkor kapott enni, ha valamit sikerült ellopnia és estére hazahoznia. De ezt soha nem fogom megtudni, ha nem érdeklődöm, ha nem akarom megismerni. Ha félek, és tele vagyok előítéletekkel, és legfőképpen, ha nincsen semmiféle hitem.  Mandela tudta, hogy senki sem jobb vagy rosszabb, sem képességekben, sem moralitásban. Egyesek eljátszhatják a szentet a nyilvánosság előtt, de az igazi tisztaság valahol egészen máshol kezdődik. Mandela tudta, hogy  mindegy, hogy zsidók, feketék, svábok, vagy valami teljesen visszakövethetetlen keveréke vagyunk néhány nemezetségnek, amit aztán pont annak nevezek, aminek akarok. Ha 200 éve mindenkim itt él, már magyar vagyok? Nem? Mennyi kell? Ötszáz év? Ha közben becsúszott egy zsidó feleség, végem? Nem attól leszek magyar, hogy miként hordozom ezt  a szívemben? Mitől lesz valaki magyar?
Mandela nem attól volt jobban dél-afrikai, mint az ott élő Holland hódítók leszármazottai, hogy már a jégkorszakban is ott laktak az ősei, hanem attól, hogy annyira szerette azt az országot, és a benne élő népet, hogy soha többé nem tett különbséget őslakos és betelepült között.
Mire lenne szükség, hogy Magyarország bármikori vezetőjében megszülessen egy olyan mértékű hazaszeretet, hogy ha kell a saját előjogairól vagy fizetéséről is lemondjon, mint Mandela tette?
Mandela azt mondta: Párdon, azt hiszem túl sokat keresek, ennyire nincsen szükségem.
Ez nem jelenetette azt, hogy lemondott volna a neki járó helikopterről, lakosztályról, vagy testőrségről, akik nem mellesleg minden hajnalban vele futottak. Értitek! Nem teniszezni ment a harwardos ivócimboráival, hanem futott, vagy sétált minden reggel. És ezt az időt arra használta fel, hogy megérdeklődje a mellette sétálgató testőreitől, hogy hogy van, és mi van a beteg kislányával, leérettségizett-e a fia. Stb.
Mandela is eldöntötte, hogy ki és mi fontosabb vagy kevésbé fontos az ország előrejutásának szempontjából. De amikor a hozzá közel álló emberek felrótták neki, hogy bratyizik az ellenséggel, mert megtartotta az előző rendszer testőrségét is, akkor elmagyarázta a barátainak, hogy vagy itt és most kezdjük el a megbocsátást, vagy mi is csak beállunk a sorba és harcolni kezdünk az úgynevezett ellenséggel, aki valójában a szomszédunk, akinek a gyermeke a gyermekünk osztálytársa, és az ország darabokra hullik.

Nos kérem, bármennyire fáj ezt mondanom, Magyarország valóban darabokra kezd hullani. De ezért nem elsősorban Orbán Viktor vagy  csapata a felelős, hanem mi magunk. És nem azért, mert hagyjuk, hogy így legyen és nem csinálunk palotaforradalmat, hogy előzzük a zsarnokokat, hanem azért, mert nem tartjuk be az örök kozmikus törvényt: kezd a  saját házad táján. Itt és most szeress! Itt és most bocsáss meg! Az anyádnak, a szomszédnak, a rosszakaróidnak. Mert amíg egymással torzsalkodunk, addig semmit nem vethetünk a vezetőink szemére. Egy csapat marakodó majmot senki nem tud jobban vezérelni. MÁRPEDIG MINDENKINEK OLYAN VEZETŐ JUT, AMILYEN Ő MAGA.  Ha magunkon javítunk, ha magunkat fejlődésre serkentük, a körülmények meg fognak változni.
Svájcban nem azért nem kell eladó néhány üzletbe, mert a vezetők őrt állnak, nehogy valaki ellopjon valamit, hanem mert a kisemberek büszkék arra a morális szintre, amit ez képvisel, és maguk őrzik maguktól a békét, nem egymástól védve, hanem egymásért önuralmat gyakorolva.
Tedd fel magadnak a kérdést: Ha Magyarország vezetője lennél, te tudnád jobban csinálni? Tudnál bánni a haszonlesőkkel, akik mögött tömegek állnak, és csak a haszon egy részéért hajlandók mögéd sorakozni? Tudnál bánni az intrikázókkal,  a roszszindulatú pletykák terjesztőivel? Hogy reagálnál egy olyan újságírói fogásra, hogy : "Tagadja-e, hogy csalja a feleségét, meglopja a polgárokat, stb?"  A szavak felszabadíthatnak és besározhatnak. Tudjuk mit jelent a média középpontjában állni. Ha fingani sem tudsz anélkül, hogy valamelyik lesipuskás meg ne írná. Ha nem adhatod nőül úgy a lányodat, hogy ne azon csámcsogjon az egész ország. Igen, van hogy túlzásokba esünk. De ha a te lányodról van szó, és mindent megengedhetnél magadnak, te meddig mennél el?
Mandela azért nem ezt tette, mert ott volt mögötte az a bizonyos 27év. A szenvedés változtatta meg. A belső nyugalom, a belső kincsek, a belső béke tette lehetővé, hogy mindezt kívül is megvalósíthassa. Amíg belül nincs, semmi sem lesz kívül. Csak ugyanaz a harc, a védekezés, a támadás,. Mert amint bent, úgy kint.
De ez a tövény ránk pontosan úgy vonatkozik. Ha egy pereskedő szomszéd mellé költözöl, aki folyton feljelent, ha tüsszentesz, ha rossz helyen parkolsz, vagy nincs póráz a kutyádon, tedd fel a kérdést: Hol vagyok én ilyen? Mit üzen mindez nekem? Kinek akarok én rosszat?
Megdöbbentő, amikor kiderül mennyi mennyi ember van a bögyömben, akár fellépek ellenük, akár nem. Néha a legközelebbi hozzátartozók!
Amikor, mint kisember (persze senki sem kisember, csak ezzel áltatjuk magunkat) végezzük a dolgunkat, mi pártatlanok vagyunk? Mi nem a barátainknak adjuk a legszebb húst, nem nekik szólunk előszőr ha leárazás van? Nem az ő verseskötetüket akarjuk kiadni?
Majd ha ezekre nemmel válaszolunk, akkor elkezdhetünk feljebb gondolkodni.